Kolos és Ábel

Régen nem jelentkeztünk. Kicsit összejöttek a dolgok: volt születésnap, karácsony, névnap, születésnapok (nagyszülők), (első) betegség, stb. De csak sorban, szóval:

Születésnap (első), karácsony, Ábel névnap

Ezeket együtt tartottuk, mivel három nap van a születésnap és karácsony között, Ábel névnapja pedig az év elején van. Mindkét nagyszülőknél megünnepeltük, tortával, gyertyával, ajándékkal. Ezekből ők szerintem nem sokat fogtak még fel, de én igen... hihetetlen gyorsan elment az egy év, sose gondoltam volna az elején, hogy mindig jobb lesz és könnyebb és lesz olyan, hogy magamtól kelek és nem a gyereksírás ébreszt fel reggel, hajnalban :))) De ezt is megértük, csak várni kellett.

A fiúk jó gyerekek. Reggel most már egyre később kelnek, közelebb a nyolc órához, mint a héthez. Reggeli (tápszer) után játék, aztán fél 11 körül tízórai (gyümölcs, már natúr joghurttal, túróval, babakeksszel), aztán ismét játék és dél körül rakom le őket aludni. Be kell húznom a sötétítőt, ez az új taktika, könnyebben, gyorsabban alszanak el. Fél egy és 1 óra körül alszanak el és 3 után kelnek fel. Akkor "ebédelnek" (főzelék), majd ismét játék, és fél 6 körül ismét főzelék, aztán este 8-kor fürdetés, vacsora (tápszer) és alvás. Maguktól alszanak el, nem ringatjuk őket. Kolosnak cumi kell és két ruhapelus, hogy mindkét kezében legyen. A csücskével birizgálja a fülét és a szemét és így alszik el. Ábelnek ott a hüvelykujja, azt szopizza és közben fogja a nagy macija lábát, kezét, fülét, stb.
Rugdalózóban alszanak és arra adunk nekik még hálózsákot, meg egy vékony takaróval is be szoktuk őket takarni. 

Ábel nagyon ritkán kel, riad fel éjjel, nagyjából havonta egyszer. Kolos hetente egyszer kétszer kel fel éjjel, de akkor annyi, hogy a cumit visszarakom, kicsit simogatom a hátát és visszaalszik. 

Nagyon jól eljátszanak egymással a szobájukban. Kolosra kell figyelni, mert hajlamos arra (elsőszülött és akaratosabb), hogy Ábelt üsse... Próbáljuk tanítani neki, hogy simogassa, néha be is jön, de még van mit gyakorolni. 

Egy éves státuszvizsgálat adatai: Kolos 8260 gramm és 75 cm, Ábel 8500 gramm és 75,5 cm.

 

Betegség

Szerencsére úgy eltelt egy év, hogy komolyabb, többnapos betegségük nem volt. Most azonban az év elején Ábel elkezdett köhögni, először csak egyet-egyet, nem is figyeltem fel rá. Aztán vettünk neki köptetőt, ilyen gyógynövényeset, hátha segít (STODAL), de csak rosszabb lett, ezért rá pár napra elvittük a doktornőhöz, csak őt. Mondta, hogy vírusos a torka, meg van egy kis lerakódás a tüdejében. Láza nem is volt neki az egész betegség alatt. Írt fel gyógyszert is, mondta, hogy akkor váltsuk ki, ha három napig nem javul a helyzet (Aktil duo).
Kolos aznap este lázasodott be, amelyik nap Ábelt vittük dokihoz. Ő három napig kapot kúpot, de csak este, mert napközben csak hőemelkedése volt. Aztán őt is bevontuk a gyógyszerkúrába :). Aztán ismét tettünk egy látogatást a rendelőben, mert kérte a doktornő ha nem javul a helyzet, akkor vigyük is vissza őket. Mindkettőjük torka vírusos volt, de Kolosnak tiszta volt a tüdeje. 
Most igazán vetettük be először az orrszívót. Nem mondom, hogy szerették, de inkább attól sírtak, hogy lefogtuk őket. Meg persze ha leállt a porszívó, már nem volt semmi baj :)
Gyógyszeradagolás sem volt egyszerű. Ábel mindent megevett amit adtam neki, még a legrosszabb izű köptetőt is. Koloshoz néha három ember kellett, még akkor is ha gyümölcslével együtt adtuk neki (naponta háromszor kaptak köptetőt, kétszer gyógyszert, kétszer pedig az orrukba kellet spray-zni).

De szerencsére most már jól vannak kb 8-10 nap alatt lezajlott a nagy része, tegnap adtam nekik utoljára köptetőt, már csak egy-két köhintés van és az orrszívót is eltettem.

 

2009. dec. 26. - Zita
Kategóriák: kép
Még nincsenek kommentek

 

 

 

 

2009. dec. 6. - Zita
Kategóriák: kép
Még nincsenek kommentek

Ábel legújabb szava a "guji-guji" (guri-guri), olyan aranyosan mondja így egymás után kétszer :)

Kolos meg végre megtanulta a süti-süti pogácsát, hónapokkal Ábel után. Gábor szerint Kolosnak az már nem kihívás, amit az Ábel már tud :))

Még terhességem előtt és szerintem alatt is megnéztem azt a National Geographic filmet, ami az ikrekről szól (Élet az anyaméhben) és abban volt az, hogy az ikrek a függönynél játszanak, bújócskáznak, ezzel idézve vissza az anyaméh beli létet, amikor hasonlóan láthatták egymást. 

Sose gondoltam volna, hogy az én gyerekeim is ezt fogják csinálni, de már napok óta a kedvenc játékuk az erkélyajtón lévő függöny. Kolos elbújik, Ábel pedig kacagva megy és odasimul a testvéréhez... Hihetetlen... Tényleg egy csoda ez az iker dolog :)))

2009. nov. 16. - Zita
Kategóriák: mindennapok
Még nincsenek kommentek

Egyre jobban megfigyelem,  hogy séta közben mindenki megbámul minket, megfordul utánunk, persze nem engem stírölnek, hanem a gyerekeket figyelik... Néhányan megjegyzik, hogy aranyosak, meg szépek stb. A bátrabbak meg is állnak és az első hülye kérdés után, ami az ikrek??, jön a második, két fiú??. El kell, hogy mondjam, hogy amit most hordanak kabátot, az egyforma, világoskék, barna figurákkal, hozzá egyiküknek kék, másikuknak fehér sapkájuk van és kék takaróval vannak betakarva... Ennél egyértelműbben már nem tudom jelezni a nemüket...

Egyébként újabb foggal bővültünk, Kolosnak hetedik, Ábelnek nyolcadik foga nőtt ki. Lassan állnak kapaszkodás nélkül is. Sokat másznak, pakolnak, leszednek, szétszednek, átraknak, stb.

Kedvenc még mindig a telefon, távirányító. Kolos egyik nap konkrétan a telefonba beszélt, akkor mondta, hogy hee, amikor odahúzta a szája elé a telefont. 

Imádnak fürdeni, már ott is felállnak, és pokolnak a kád szélén, néha van egy két merülés és megcsúszás, de nincs nagy vész :)

Sokat foglalkoznak egymással, a lényeg, hogy egy helyiségben legyenek. Sokszor összebújnak, kacagnak, mintha csiklandoznák egymást... Ja a legfőbb játék a bandázás a fotel mögött a szobájukban. Oda behordanak egy csomó játékot és ott elvannak.

Enni esznek mindent, a céklával majd futunk még egy kört, az első kudarc után. Kolos folyamatosan kunyerál a mi kajánkból is az állandó memmememme-vel :)











































































2009. okt. 9. - Zita
Kategóriák: kép
Eddig 1 komment érkezett

nem jelentkeztem... Ennek több oka volt, egyrészt benne volt egy költözés, egy-két hét netnélküliség is, de most próbálom bepótolni a dolgokat.

Először is a fiúk nőnek, okosodnak, szépülnek :) Lassan már 10 hónaposak, nagyon repül az idő... Számolásaim szerint mindkettőnek hét-hét foga van, már amennyire engedik megnézni. Nagyon sokat okosodtak. Kolos inkább "beszél" (memme, babba, táttá, stb.) és pürrög. Ábel pedig megtanult pápát inteni, süti, süti pogácsázni és felemeli magasra a kezét, amikor megkérdezzük tőle, hogy mekkora fiú lesz :) (Kolos ezek közül néha a pápát inti).

Enni most már szinte mindent ehetnek a védőnő szerint. Ma például spenótot ettek, vagyis csak félig meddig, eziránt nem voltak valami lelkesek. A másik mumus a cékla, azt egyszer adtam nekik azóta sem... A sütőtök az az abszolút favorit.

Teljesen elvannak egymással, eljátszanak, keresik egymás társaságát. Trappolnak ki a szobájukból a folyosón át a nappaliba, aki elől mászik egy idő után megáll, hogy megnézze, jön-e a tesó :) Ha pedig egymással szemben másznak, akkor mikor összeérnek, odabújnak egymáshoz :)

Mindketten felálltak már, de most már lépegetnek is minden mellett. Minden érdekli őket, mindent meg akarnak fogni, megkóstolni, kihúzni, leszedni, megrágni, stb.

Séta közben most is sokan megállítanak minket, többen az Ábelt lánynak nézik, de volt, hogy mindkettőt kislánynak gondolták... pedig szerintem elég fiúsak. Séta közben az autók nagyon elbűvölik őket, a szökőkút szintén.

A vízről jut eszembe, hogy esténként már a nagy kádban fürdenek, habos vízben. Kolos a mosdókesztyűt csapkodja a vízbe és azzal fröcsköli a tesóját és saját magát is. Gábor egyszer kipróbálta, hogy milyen az ha lezuhanyozza őket... a hatásról annyit, hogy még fürdés utáni etetés alatt is szipogtak... Mossuk a fogukat, de csak sima vízzel és babafogkefével. Kivétel egy alkalom, mikor Gábor félreértésből adódóan fogkrémet is nyomott a fogkefére, hát mit mondjak, kicsit mentolos volt a leheletük :)

Aludni még mindig átalusszák az éjszakát, egyedül alszanak el, és napközben is alszanak minimum kétszer (délelőtt egy óra, ebéd előtt meg 2-2,5 óra).

Reggel fél 7-7 körül kelnek, vagyis inkább akkor, amikor átmegyünk hozzájuk. Addig beszélgetnek, vagy Ábel beszél, Kolos alszik és kacagnak, vihognak, nevetnek egymásra folyamatosan. Mondhatom, hogy jó gyerekek :) Sírni akkor sírnak, ha éhesek, álmosak, de lehet tudni egyből, hogy mi az oka.

Én még mindig azt mondom, hogy rendszer kell a gyereknek (ha szimpla, ha dupla :) ), meg következetesség. Nekem eddig ez bejött, aztán még biztos lesz sok át nem aludt éjszaka, sírás, rívás, nyűgösség, stb.

Lejelentkeztünk az itteni orvosnál is. Aranyos, normális, remélem sokszor nem találkozunk. Aztán egyszer váratlanul beállított a védőnő is, megnézni, hogy nem szekrényben tartjuk-e őket, de nem...

Vásárolni is járunk babakocsistul, de csak egy boltba férünk be, de a biztonsági őr bácsival már jól összebarátkoztunk. :) Azt hiszem most ennyi, a következő postban pedig jön a nyári képválogatás :)

 

Tegnap megtört a jég és Kolos is felállt :)

 

 

 

 

 


2009. aug. 12. - Zita
Kategóriák: mindennapok, kép
Még nincsenek kommentek

Kolosnak vasárnap este óta láza van. Szerencsére egyéb más panasz nincsen. A láz is elmúlóban. Tegnap megmutattuk a doktornőnek, azt mondta, hogy semmit nem lát, de a biztonság kedvéért egy kis vizeletet küldhetnénk be a laborba. Kaptunk erre alkalmas speciális zacskót, amit nagy erőfeszítéssel felszerkesztettünk Kolosra. Reggel egy kis adag maradt benne, amit nagy nehezen sikerült áttöltenünk kémcsőbe... Újabb próbálkozás nem járt sikerrel, ugyanis fiúnk a nagydolgát végezte el ebbe a zacskóba. Zacskónk elfogyott, talán a minta elég lesz :)
2009. aug. 5. - Zita
Kategóriák: mindennapok
Még nincsenek kommentek

Kisebb gyermekünk vasárnap augusztus 2-án 7 hónaposan és 12 naposan úgy döntött feláll a kiságyban mindenki meglepetésére. Azóta ezt naponta többször csinálja és reggel is így ébreszt minket. 

 

 

 

 


2009. aug. 5. - Zita
Kategóriák: mindennapok, kép
Még nincsenek kommentek

Ráálltunk a napi kétszeri nem tápszeres evésre. A fiúk nem nagyon érzékelik a változást, legalábbis nem látszik rajtuk.

Kolos még reggel szopizik kicsit, de már leszoktatóban van, most már csak kétnaponta kapja tőlem a reggeli kis részét. 

 Jól vannak, híznak. Kedden a doki majdnemhogy megdicsérte őket, Kolos 6500 gramm volt, azaz egy hónap alatt 700 grammot hízott, Ábel 6800 gramm volt és 600-at hízott. Csak azért szólt be, hogy minek adunk nekik öt banánt... mert azt szeretik és megeszik, de megnyugodhat nem mindennap kapnak ezt, meg nem is minden másnap, sőt talán már két hete se ettek banánt, utoljára a főzőversenyen...

Fókamozgással másznak, Ábel majdnem felül, támasztja magát a kezével, de még nincs meg teljesen az egyensúly. Lehet kapnak majd új, könnyebb, praktikusabb kocsit/kocsikat. 

Kolosnak négy foga van még mindig, Ábelnek nehezen jönnek elő a fentiek. Forróságot átvészeltük, a héten jön a következő adag.

Nemsokára költözünk, remélem azt is bírni fogják. Hétvégén esküvőre megyünk, nélkülük, azért éjszakázni még nem kell nekik :)

2009. júl. 27. - Zita
Kategóriák: mindennapok
Még nincsenek kommentek

 
 
 
 
 
 
 
 

2009. júl. 9. - Zita
Kategóriák: kép
Eddig 2 komment érkezett

A fiúk szépek, aranyosak, viccelődnek, nevetnek, dumálnak, alszanak, popsit riszálnak.

Kolosnak jön ismét két foga fent, vagyis egyik már kijött, a másik félig és persze nem középen, hanem mellette oldalt, úgy, ahogy az apjának, persze, hogy ráütött.  Kevés a hiszti, szerencsére, a cumi csak elalváshoz kell, eszik új tápszert (MILUPA laktózmentes), ez már nem tudom, hogy hányadik... Szebben eszi a főzeléket, mint a testvére, ő megissza a babavizet is.

Ábelnak is ott van megduzzadva, szóval a fogzásban hasonlítanak egymásra és az apjukra. Ő már halad, nem nevezném mászásnak, de amit akar, ahhoz odakúszik, előbb kezdte a popsiriszálást, mint a Kolos. Reggel előbb kell és kiszórja a játékokat a kiságyból, de maga eljátszik, nyöszörgés nélkül. Kivárja a sorát, ha a tesója kap előbb enni.

A hétvégék sűrűek, mindent oda akarunk besűríteni, amire hétköznap nincs nagyon idő: vásárlás, pakolás, szerelés, költözés, rokon/barátlátogatás a gyerekekkel stb. 

2009. júl. 9. - Zita
Kategóriák: mindennapok
Még nincsenek kommentek

A fiúk megjavultak vagy mi... Tegnap annyit aludtak, hogy csak néztem. Reggel a szokásos fél hetes időpontban keltek, majd reggeli, meg játék, aztán nyolc után már aludtak is. Igaz Ábel felkelt kilenc körül, de Kolos csak fél 10-kor, majd megint kaja, játék és a következő alvás fél 12-től fél 2-ig tartott. Ismét kaja, majd a rossz időre való tekintettel csak az erkélyre tettem ki őket a hordozóba és ott is aludtak háromtól ötig. Igaz ezután már nem aludtak csak fürdés után, este. 

Gábor kitalált egy olyat, hogy úgy rakjuk őket a két kiságyban, hogy a fejük közel legyen egymáshoz. Ezt tegnap este is nagyon élvezték, egymásnak kacaráztak és dumáltak. Ma reggel is erre ébredtünk, hogy egymást szórakoztatták. Nagyon aranyosak. Sokat változtak a kezdetek óta, már el sem tudom képzelni, hogy milyenek voltak egy hetesen, egy hónaposan, csak a mostani képük él bennem...

2009. jún. 25. - Zita
Kategóriák: mindennapok
Eddig 2 komment érkezett

Kedden megvolt a féléves státuszvizsgálat (még nincsenek fél évesek, csak a doki szabadságra megy). Kolos 5820 gramm és 66 cm, Ábel 6200 gramm és 67 cm. Mindenük okés. A fogaik nagy feltűnést keltettek.

Kolosra azt mondta a doki, hogy nem egy hízásra hajlamos baba. Szóval neki nem árt ha felszed magára pár dekát. 

Ábelnek van egy kis pocakja, nagyon jól áll neki. Szerencsére nem olyan pufék gyerekek. Egyébként ha akarnám sem tudnám tömni őket, ha nem kell nekik több, akkor azt erőteljesen jelzik, és utána egy csepp kaját nem lehet beléjük erőszakolni (meg nem is szeretnék). Jól és szépen esznek, minden ízlik nekik eddig, most már csirkehúsos dolgokat is ettek, nem hiszem, hogy észrevettek volna valamit is az ízbeli változásból. 

Tegnap voltunk kancsalságvizsgálaton is. Szerencsére minden okés velük. Majd december 2-án (!!!) kell visszamennünk, arra kaptunk időpontot... előtte pár nappal pedig cseppegetnünk kell a szemükbe. Valamit még majd akkor vizsgálnak rajtuk, amit egy éves kor körül szoktak...

Tegnap sétáltunk a fiúkkal, meg barátokkal ismerősökkel. Jött szembe két idősebb nő és mondja az egyik a másiknak: jaj, nézd milyen aranyosak! Tudod, ezek olyan izék....

Gondolom a hasonlóságot és az ikerséget akarta kifejezni...  

2009. jún. 15. - Zita
Kategóriák: mindennapok
Még nincsenek kommentek

Történés nem sok... pöttyök, ahogy jöttek, úgy el is tűntek szerencsére... Ábelnek is kijött alul a foga, így a délutáni nyűgösség kicsit alábbhagyott, de ahogy látni és érezni jön a másik is neki...

Bővítettük az ételkínálatot is náluk, kaptak friss borsót. Különben amilyen kedvük van, olyan mennyiséget esznek. Szerintem nem igazán függ attól, hogy mit kapnak.

Éjjel szerencsére alszanak. Bár Ábel szerintem kevesebbet, de ő a reggelt azzal kezdi, hogy játszik a kiságyban és ami nem szimpatikus játék, azt kiszórja. Ő egyre többet ébred a hátán és a kiságyban keresztbe fordulva (hasra tesszük le és úgy alszik el).

Kolosnak még mindig megvan a napi kora délutáni szokásos hisztije, ami ellen nem igazán lehet tenni semmit... csak ki kell várni a végét. 

Most itt alszanak mellettem a babakocsiban a friss levegőn. Ez mindig tetszik nekik, de én meg sose tudom, hogy mennyi ruhát adjak rájuk...

2009. jún. 4. - Zita
Kategóriák: mindennapok
Még nincsenek kommentek

2009. jún. 2. - Zita
Kategóriák: kép
Még nincsenek kommentek

Ábel babámra kiütések jöttek... majdnem mindenhova. Tegnap elvittem a doktornénihez, Kolos itthon maradt Szilvivel. Talán most voltak külön egymástól, de ők ebből mit sem érzékelve aludtak :)

Szóval a doktornéni azt mondta, hogy ez bármi lehet... Kajától, melegtől, vírustól, stb. Lehet állítólag rózsahimlő is, de erről hallgassak, mert ugyis kapnak majd oltást ellene, különben meg ki kellene hívni az ÁNTSZ-t... Megkérdezte, hogy terhes vagyok-e... Tudtommal nem és most egyenlőre nem is szeretnék, tesómat is kérdezte és anyut (!) is :) Mert a rubeola veszélyes a terhesekre... 

Teendőnk nincs, nem kell kenegetni vagy ilyesmi. Figyelni kell, hogy nincs-e láz, rossz közérzet, stb. De a doktornő is látta, hogy egyébként nincs baja, rá is mosolygott, majdnem lefordult a vizsgáló asztalról. Igaz, hogy kicsit kevesebbet eszik 10-20 ml, de egyébként most is mélyen alszik, kiterülve. Doki még azt mondta, hogy ahogy jött, úgy el is fog tűnni... Reméljük...

Régebbiek | Végére »
Kolos és Ábel